On-line tanul a fél világ

2021-03-22

Bár azt hittük, hogy 2021-ben lezárhatunk egy nehéz korszakot, de úgy tűnik, hogy ezt a továbbra is tomboló világjárvány nem teszi lehetővé. Nem csak az iskoláskorúak kényszerültek rá újra, hogy on-line folytassák tanulmányaikat. Hiszen az iskolákat, minden oktatási intézményt újabb két hétre bezártak. És ez alól a felnőtt képzés intézményei sem kivételek. Szerencsére az on-line oktatás sokat fejlődött, igaz minden újdonságot sajnos a kényszer szült. De az online- oktatás rendszer, ha nem is száz százalékosan, de működik. A felnőtt képzés tanfolyamaim résztvevők számára az jelentheti a gondot, hogy bár az elméleti tudás elsajátítható on-line formában, a gyakorlati ismeretek megszerzésére ez a lehetőség nem nyújt valós megoldást. A munkaerőpiac is átrendeződni látszik és bár egy új szakma elsajátítása sem megy egyik napról a másikra, az elmúlt hónapokban tömegesen döntöttek úgy, hogy belekezdenek egy új szakma elsajátításába. Ezt részben a kényszer szülte, hiszen sok munkahely megszűnt és sokan is kerültek elbocsájtásra. Ha ez bekövetkezik, akkor pedig nem feltétlenül keresnek az emberek új állást a munkaerő piacon. Akinek vannak tartalékai, az eldöntheti, hogy vagy megpróbál elhelyezkedni, vagy kitanul egy új szakmát. De on-line oktatás keretében számos rövidebb-hosszabb tanfolyam is elérhető, amit akár az álláskereséssel párhuzamosan is el tudunk végezni.